Oldalak

2012. november 30., péntek

Rukkola a könyvcserélde

Fantasztikus oldalra bukkantam a neten néhány hete és azóta bátran állítom, beleszerettem.  Kovács Adrián, Cziczlavicz Péter és Kun Gabi az ötletgazda és nagyon egyszerűen működik. Pillanatok alatt feltöltheted, rukkolhatod megunt könyveidet és cserébe Te is happolhatsz olyan könyveket amit feltétlen el szeretnél olvasni. 

Remekül működik, már sikerült több könyvet happolnom, miután tőlem is elhappoltak egy párat. Megmutattam a családomnak és az ismerőseimnek is, azóta függők lettünk. Többször felmegyünk naponta az oldalra, hogy hátha valaki feltöltött egy általunk keresett könyvet amit azonnal happolunk is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez egy új sport lett nálunk, ki a gyorsabb és ügyesebb közülünk. A nagylányom vezeti a versenyt!  A könyveket amit elhappoltak tőled, leadhatod az országban már számos happontban, hogy átadják új, boldog tulajdonosainak. Ha ez nem működik mert másik városban lakik a happoló akkor egy postakész borítékban olcsón elviszi a posta. Cserébe mindig küld emailben az új tulajdonos egy kedves köszönőlevelet. Ennyi az egész, örömöt adni és kapni!

A sikert jelzi, hogy 130 nap alatt 90.500 könyv cserélt gazdát.  De mindez nem volt elég az ötletgazdáknak, így kitalálták hogyan szerezzenek még nagyobb örömöt nekünk! Játszhat a 15 ezres közösség apraja és nagyja! Bedobhatod a neved egy kalapba  és kisorsolják kit ajándékozz meg. Olyan ez mint az iskolai karácsony, csak kicsit nagyobba. A lényeg itt is az ÖRÖM! Erről itt olvashatsz:

De ha mindez nem elég, pár napja megnyílt a Rukkola Székház is az Andrássy út 98. szám alatt ahol minden kedden és szerdán 16 -19 óra között megtalálhatjátok az esetlegesen elkóborolt könyveiteket. 


A kezdeményezés akkor sikert ért el, hogy az alapítók megnyerték az Alap a jövőhöz elnevezésű pályázat fődíját! Gratulálunk nekik és köszönet a remek ötletért!


A győztes csapat: Cziczlavicz Péter, Ferencsik Gabriella, Kovács Ádám



2012. november 29., csütörtök

Párizs és az Eiffel torony

Párizs és az Eiffel-torony, nincs egyik a másik nélkül.

1889 évi világkiállításra készült Eiffel-torony nagy vihart kavart. Már az építésének kezdetekor 1887-ben neves művészek tiltakoztak a torony ellen.  Az építkezés óriási sebességgel haladt, havonta 12 méterrel lett magasabb. Első emelete 58, második emelete 116, a harmadik 276 méter magasban van, és időre el is készült.



A világkiállítás hat hónapja alatt a torony 2 millió látogatót fogadott, így elsöprő sikert aratott. Szerencsénkre megörökítették az építkezést is, így korabeli fotókról nézhetjük vissza, hogyan emelkedik a magasba Párizs azóta már jelképpé vált tornya.


Fotók forrása: Retronaut.com

2012. november 8., csütörtök

Álom

"Az életben csakugyan van valamilyen fintorszerű meglepetés, mint az álomban."
Márai Sándor


Vannak az életben olyan álmok, amelyek ébredés után is a beteljesültség érzésével töltenek el minket: ezek miatt érdemes élni.
Nicholas Sparks


Ma már tudom, az álom mindig szebb, mint a valóság. És az elképzelt boldogság mindig teljesebb, mint a keserves nyikorgással létrehozott "realitás", mert abba mindig belejön valami zavaró.
Müller Péter





(Forrás: malformalady , via leavethelies )


Napfényes otthon


Ennek a napfényes otthonnak a titka a sok gyönyörű ablak, világos színek remek kiegészítőkkel.  Nagyon tetszenek az osztott ablakokon a hangulatos római rolók és a lakás összes helyiségében a különleges csillárok. Még a fürdőben is!













Forrás:

2012. november 6., kedd

A tanító tanítása


Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy ? jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.



Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. „Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.


Másodikban így szólt a jellemzés: „Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”



Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: „Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele.”



Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.” Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.



Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: „Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.



Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: „Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.” Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.



Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.




Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.



Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.



Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.



A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.



Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.



Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.



A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.



Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, „Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”



Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, „Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.



(Elizabeth Silance Ballard)

2012. november 5., hétfő

A gyerekek reakciói sokszor kiszámíthatóak.  Erről árulkodik a következő videó is, ahol a szülők közlik, hogy "Én megint megettem az összes Halloween cukorkát!" Azért van egy kisfiú, aki csodásan reagált :)


2012. november 4., vasárnap

Élj boldogan!


Egy pszichológia professzor az egyik konferenciáján a hallgatók előtt elmondott egy viccet, és mindenki nevetett. Egy kis idő múlva ismét elmondta ugyanazt a viccet, és már alig nevettek. Addig mesélte ugyanazt a viccet, amíg már senki nem nevetett.


Akkor az alábbi kérdést tette fel:
- Ha nem tudnak nevetni többször egy dolgon, miért képesek az emberek sírni, és megemlékezni egy dologról több alkalommal?



Szeretném azt mondani – folytatta – hogy nem érdemes ragaszkodni ahhoz, ami szenvedést okoz, vagy ahhoz, amit nem lehet megoldani.





Tudják miért? Nincs visszaút!

Az élet megy tovább, csak szeress, bocsáss meg, értékelj át dolgokat, és szeress újra! Érdemes boldognak lenni!


2012. október 31., szerda

Halloween


Halloween-t a sütőtök, a cukorkák, a szellemek és boszorkányok ünnepét minden évben október 31-én ünnepeljük. Mivel a pogány vallás egyik ünnepe ezért keveset is tudunk róla. Halloweent a mindenszentek előtti éjjel ünneplik meg.



Eredete több ezer évre nyúlik vissza. A kelták Samhaim fesztiválja volt ezen a napon és a Nap ünnepe, mely az egyik legjelentősebb kelta pogány ünnep volt.  A Halloween egyszerre jelenti a nyár végét és a sötétség időszakának kezdetét, valamint november elsejével az új év kezdetét. A druidák Angliában és Írországban gyújtottak tábortüzeket, körültáncolták őket és állat valamint termény áldozat mutattak be. A tűz jelképezte az otthon melegét valamint távol tartotta a gonosz szellemeket.

Az évek során ez a szokás is megváltozott. Az írek kivájt fehérrépa belsejébe helyeztek gyertyát, hogy a fény távol tartsa a rossz és fösvény Jack-et. A legenda szerint Jack volt az első ember, aki becsapta az ördögöt és halála után sem a mennybe sem a pokolba nem juthatott be. Egy lámpással a kezében kóborolt és kereste a megnyugvást a Földön. Ez volt az eredeti Jack-o-Lantern (töklámpás, azaz fehérrépa lámpás).
Később a Halloween elterjedt Amerikában is. Itt az emberek sütőtököt használnak lámpásként, mert ezek a termések nagyobbak és könnyebb kivájni őket, mint a fehérrépákat. Az évszázadok során minden kultúra hozzáadta a saját elemeit a Halloween ünnepléséhez.  A gyerekek beöltöznek díszes jelmezekbe, maskarákba és ajtótól-ajtóig járva kiabálják: „cukrot vagy csínyt!” Ha nem kapnak cukorkát, jöhet a csíny.

A kísérteties dekoráció, a rémisztő játékok és az „ijesztő ételek” a Halloween parti kimaradhatatlan alkotó elemei. 



2012. október 22., hétfő

Horgolt minták ruhára, táskára


Mit nem adtam volna, egy ilyen kosár horgolt kis állatkákért amikor a gyerkőceim még kicsik voltak.  Annyira helyesek, hogy megpróbálok párat elkészíteni belőlük. Nektek is tetszenek?


Forrás:

2012. október 21., vasárnap

Készen állsz arra, hogy szülő legyél?

Angliában futótűzként terjed az alábbi 14 pontos teszt a gyermekre vágyóknak, hogy kideríthessék, készen állnak-e a szülővé válásra.



1. feladat: Felkészülés a terhességre

Nőknek: 1. Vegyél fel egy fürdőköpenyt és rögzíts egy babzsákot az elejére.
2. Maradj így.

3. Kilenc hónap után távolítsd el a babok 5 százalékát.


Férfiaknak:
1. Menj el a legközelebbi patikába, borítsd a pultra a pénztárcád tartalmát, és mondd meg a gyógyszerésznek, hogy szolgálja ki magát.
2. Menj el a szupermarketbe. Intézd el, hogy a fizetésed ezentúl közvetlenül hozzájuk érkezzen.

3. Menj haza, fogd az újságot és olvasd el, még egyszer utoljára.


2. feladat: Tudás


Keress egy ismerős, már gyerekes párt. Szóld le őket a nevelési elveik, a türelem hiánya, az alacsony toleranciaszint miatt, és azért, amiért hagyják, hogy a gyerekeik vademberek módjára viselkednek. Tegyél nekik javaslatokat, hogyan kellene a gyerekeik alvási szokásait javítani, mit tegyenek a szobatisztaság érdekében, hogyan vegyék rá a kölyköket a kulturáltabb étkezésre és általában, a jobb viselkedésre. Élvezd ki. Ez lesz az utolsó alkalom életedben, amikor minden problémára tudod a megoldást.




3. feladat: Éjszakák

Ahhoz, hogy belekóstolj, milyenek lesznek az éjszakák a gyerekkel:


1. Délután 5 és este 10 között mászkálj a nappaliban egy 4-6 kilós, nedves zsákkal a kezedben, miközben sztatikus zaj üvölt a rádióból. (más idegtépő hang is megteszi).
2. Tedd le a zsákot este tízkor, és állítsd be az ébresztést éjfélre, menj el aludni. 

3. Kelj fel 11-kor, és sétálj a zsákkal éjjel 1-ig.

4. Állítsd be az ébresztést 3-ra.

5. Mivel nem tudsz visszaaludni, kelj fel 2-kor, és főzz egy teát.

6. Feküdj vissza 2:45-kor.

7. Kelj fel 3-kor, mikor megszólal az ébresztés.

8. Énekelj dalocskákat 4-ig a sötétben.
9. Állítsd be az ébresztést 5-re, és kelj fel, amikor megszólal.
10. Csinálj reggelit.
Ismételd 5 éven át és MOSOLYOGJ!!!

4. feladat: Öltöztetés
1. Vegyél egy élő polipot és egy hálós bevásárlócekkert.
2. Próbáld meg beletuszkolni a polipot a cekkerbe úgy, hogy egy karja se lógjon ki.
Szintidő: 5 perc

5. feladat: Autó
1. Felejtsd el a BMW-det, vegyél valami praktikus, 5 ajtós kombit.
2. Vegyél egy csokifagyit, tedd a kesztyűtartóba. Hagyd ott.

3. Fogj egy fémpénzt, és tuszkold a cd lejátszóba.

4. Bonts ki egy csomag csokis kekszet, és masszírozd bele a hátsó ülésekbe.

5. Húzz végig egy gereblyét a kocsi mindkét oldalán.


6. feladat: Séta
1. Várj.
2. Menj ki az ajtón.

3. Gyere be megint.

4. Menj ki.

5. Gyere be.

6. Ismét menj ki.

7. Sétálj ki a kertkapuig.

8. Gyere vissza a bejárati ajtóig.
9. Ismét menj le a kertkapuig.
10. Sétálj nagyon lassan 5 percig.
11. Állj meg, és tanulmányozz alaposan minden használt rágót, eldobott koszos zsepit, és halott bogarat. Mindegyikről tegyél fel legalább 6 kérdést.
12. Fordulj vissza.
13. Kezdj el sikoltozni, hogy nem bírod tovább, és ne hagyd abba, míg ki nem jönnek a szomszédok, és bámulni nem kezdenek.
14. Add fel, és menj haza. Most nagyjából felkészültél arra, hogy elvihess egy kisgyereket sétálni...


7. feladat: Beszélgetés
Bármit mondasz, ismételd el legalább ötször.

8. feladat: Bevásárlás
1. Menj el a szupermarketbe, és vigyél magaddal egy, a környezeteden található, a kisgyerekhez leginkább hasonlító élőlényt. Egy felnőtt kecske tökéletesen megfelel. Ha több gyereket szeretnél, több kecskét vigyél.
2. Intézd el a heti nagybevásárlást anélkül, hogy a kecskét egy pillanatra is szem elől tévesztenéd.

3. Fizess ki mindent, amit a kecske megevett/amiben a kecske kárt tett.
Amíg a fenti feladatsor végrehajtása gondot okoz, ne is gondolj gyerekvállalásra!

9. feladat: Az egy éves etetése
1. Kanalazd ki egy dinnye belsejét.
2. Készíts egy kicsi lyukat az oldalára.

3. Lógasd fel a plafonra, és kezd el hintáztatni.

4. Fogj egy tál szottyos kukoricapelyhet, és próbáld meg belekanalazni a kis lyukon át a lengedező dinnye belsejébe, miközben azt játszod, hogy repülőgép vagy.

5. Folytasd, amíg el nem fogy a kukoricapehely fele.

6. A maradékot borítsd az öledbe, győződj meg róla, hogy bőven jut belőle a padlóra is.

1. Tanuld meg az összes Disney karakter, Teletubby, a Szezám és a Futrinka utca összes szereplőjének a nevét.
2. Öt évig ne nézz semmi mást.

11. feladat: Rendetlenség
1. Kenj nutellát a kanapéra és lekvárt a függönyre.
2. Rejts el nyers halat a hangfal mögé, és hagyd ott egész nyárra.

3. Turkálj bele a virágágyásokba, majd az ujjaidra tapadt földet kend a falra. A koszfoltokat fedd el zsírkrétával. Na, milyen lett?

4. Ürítsd a lakásodban található összes fiók, szekrény és láda tartalmát a földre, majd:

5. Válassz ki minél több tárgyat véletlenszerűen, húzogasd őket át egy másik szoba padlójára, és hagyd ott.

12. feladat: Hosszabb utazás kisgyerekkel
1. Készíts el hangfelvételt, amelyen valaki azt ismételgeti: Mami, Mami. Fontos, hogy az ismétlések között ne teljen el több, mint négy másodperc. A hangerő időről-időre emelkedjen meg, és érje el egy szuperszonikus utasszállító zajszintjét.
2. Tedd be ezt a felvételt a kocsidba, és bárhova mész, hallgasd ezt a következő 4 évben

[+1: az igazán életszerű élményért gondoskodj egy szerkezetről, ami időközönként kicsit rugdossa az ülésedet hátulról].
Most már felkészültél arra, hogy hosszú útra indulhass egy kisgyerekkel.

13. feladat: Beszélgetések felnőttekkel
1. Kezdj el beszélgetni egy tetszőleges felnőttel.
2. Gondoskodj valakiről, aki folyamatosan rángatja a ruhád alját/ujját. Közben szóljon az előző feladathoz elkészített Mami-mami felvétel.

Most már felkészültél arra, hogy akkor is tudj egy felnőttel beszélgetni, ha közben gyerek is van a szobában.

14. feladat: Készülj a munkára
1. Keress egy napot, amikor egy nagyon fontos tárgyalásra kell menned.
2. Vedd fel a legelegánsabb szettedet.

3. Önts össze egy bögre zsíros tejszínt egy bögre citromlével.

4. Keverd el.

5. Borítsd a felét a gyönyörű selyemblúzodra.

6. Nedvesíts meg egy rongyot a massza másik felével.

7. Próbáld meg kitisztítani a blúzodat az előbb megnedvesített ronggyal.

8. Ne öltözz át (nincs rá időd!!).
9. Menj el dolgozni.


Gratulálunk, felkészültél a gyerekvállalásra, sok boldogságot kívánunk!

2012. október 20., szombat

Inspiráció

Találtam egy nagyon klassz lakberendezési katalógust.



Van benne már karácsonyi dekoráció is. 
Itt a hosszú hétvége, inspirációnak is kiváló.  

Legyen szép hétvégétek!

2012. október 17., szerda

Camille családi otthona



  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
   
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
 
Millió köszönet Camille Roskelleynek, aki lehetővé tette számunkra megtekinteni a  szép házukat! Camille csupán 7 hónapja vette birtokba ezt a házat és alakította át a saját ízlésének megfelelően.  Pedig Ő nem is egy belsőépítész, csupán remek az ízlése. Kattints ide, és nézd meg, milyen is volt ez az otthon 7 hónappal ezelőtt!   Ez egy komoly trükk! Mindennek a tetejébe a bútorokat olcsón, használtan vette, majd átfestette őket a saját ízlésére.  Camille  valójában egy szövet és paplan tervező! Otthonában alakította ki a varró - dolgozó szobáját és a közelmúltban jelent meg erről a könyve is. Egész nap tudnám nézegetni a fotókat , annyi az inspiráció ebben a házban.  Ha neked is nagyon tetszik itt és itt van még több kép és források és lásd alább a forrás listát!  


  
Forrás
Főbb belső:  Aloof Gray by Sherwin Williams
Vendégek szoba és konyha: Rainwashed by Sherwin Williams
Cabinet / kandalló / berendezés: Svájci Coffee Dunn és Edwards
Varró / szoba a földszinten fürdő: Waterscape Sherwin Williams
mester hálószoba: Silverstrand Sherwin Williams
szekcionált kanapé: Jonathan Lewis
kék szőnyeg, családi szobában: One Kings Lane
Kandalló inspiráció:  Tiek Built Homes
Konyha tábla: RC Willey
lámpák: Overstock
Hutch és zongorára: Craigslist (!)
Fehér étkező asztal: Macy
szőnyeg a nappaliban: Szőnyegek USA
Mester ágynemű: West Elm
Mester szék: Wayfair
Wood csempe, zuhany csempe: Emelet és lakberendezés
fapadlók: Jasper maple engineered hardwood from Build Direct

Forrás: