Oldalak

2012. október 31., szerda

Halloween


Halloween-t a sütőtök, a cukorkák, a szellemek és boszorkányok ünnepét minden évben október 31-én ünnepeljük. Mivel a pogány vallás egyik ünnepe ezért keveset is tudunk róla. Halloweent a mindenszentek előtti éjjel ünneplik meg.



Eredete több ezer évre nyúlik vissza. A kelták Samhaim fesztiválja volt ezen a napon és a Nap ünnepe, mely az egyik legjelentősebb kelta pogány ünnep volt.  A Halloween egyszerre jelenti a nyár végét és a sötétség időszakának kezdetét, valamint november elsejével az új év kezdetét. A druidák Angliában és Írországban gyújtottak tábortüzeket, körültáncolták őket és állat valamint termény áldozat mutattak be. A tűz jelképezte az otthon melegét valamint távol tartotta a gonosz szellemeket.

Az évek során ez a szokás is megváltozott. Az írek kivájt fehérrépa belsejébe helyeztek gyertyát, hogy a fény távol tartsa a rossz és fösvény Jack-et. A legenda szerint Jack volt az első ember, aki becsapta az ördögöt és halála után sem a mennybe sem a pokolba nem juthatott be. Egy lámpással a kezében kóborolt és kereste a megnyugvást a Földön. Ez volt az eredeti Jack-o-Lantern (töklámpás, azaz fehérrépa lámpás).
Később a Halloween elterjedt Amerikában is. Itt az emberek sütőtököt használnak lámpásként, mert ezek a termések nagyobbak és könnyebb kivájni őket, mint a fehérrépákat. Az évszázadok során minden kultúra hozzáadta a saját elemeit a Halloween ünnepléséhez.  A gyerekek beöltöznek díszes jelmezekbe, maskarákba és ajtótól-ajtóig járva kiabálják: „cukrot vagy csínyt!” Ha nem kapnak cukorkát, jöhet a csíny.

A kísérteties dekoráció, a rémisztő játékok és az „ijesztő ételek” a Halloween parti kimaradhatatlan alkotó elemei. 



2012. október 22., hétfő

Horgolt minták ruhára, táskára


Mit nem adtam volna, egy ilyen kosár horgolt kis állatkákért amikor a gyerkőceim még kicsik voltak.  Annyira helyesek, hogy megpróbálok párat elkészíteni belőlük. Nektek is tetszenek?


Forrás:

2012. október 21., vasárnap

Készen állsz arra, hogy szülő legyél?

Angliában futótűzként terjed az alábbi 14 pontos teszt a gyermekre vágyóknak, hogy kideríthessék, készen állnak-e a szülővé válásra.



1. feladat: Felkészülés a terhességre

Nőknek: 1. Vegyél fel egy fürdőköpenyt és rögzíts egy babzsákot az elejére.
2. Maradj így.

3. Kilenc hónap után távolítsd el a babok 5 százalékát.


Férfiaknak:
1. Menj el a legközelebbi patikába, borítsd a pultra a pénztárcád tartalmát, és mondd meg a gyógyszerésznek, hogy szolgálja ki magát.
2. Menj el a szupermarketbe. Intézd el, hogy a fizetésed ezentúl közvetlenül hozzájuk érkezzen.

3. Menj haza, fogd az újságot és olvasd el, még egyszer utoljára.


2. feladat: Tudás


Keress egy ismerős, már gyerekes párt. Szóld le őket a nevelési elveik, a türelem hiánya, az alacsony toleranciaszint miatt, és azért, amiért hagyják, hogy a gyerekeik vademberek módjára viselkednek. Tegyél nekik javaslatokat, hogyan kellene a gyerekeik alvási szokásait javítani, mit tegyenek a szobatisztaság érdekében, hogyan vegyék rá a kölyköket a kulturáltabb étkezésre és általában, a jobb viselkedésre. Élvezd ki. Ez lesz az utolsó alkalom életedben, amikor minden problémára tudod a megoldást.




3. feladat: Éjszakák

Ahhoz, hogy belekóstolj, milyenek lesznek az éjszakák a gyerekkel:


1. Délután 5 és este 10 között mászkálj a nappaliban egy 4-6 kilós, nedves zsákkal a kezedben, miközben sztatikus zaj üvölt a rádióból. (más idegtépő hang is megteszi).
2. Tedd le a zsákot este tízkor, és állítsd be az ébresztést éjfélre, menj el aludni. 

3. Kelj fel 11-kor, és sétálj a zsákkal éjjel 1-ig.

4. Állítsd be az ébresztést 3-ra.

5. Mivel nem tudsz visszaaludni, kelj fel 2-kor, és főzz egy teát.

6. Feküdj vissza 2:45-kor.

7. Kelj fel 3-kor, mikor megszólal az ébresztés.

8. Énekelj dalocskákat 4-ig a sötétben.
9. Állítsd be az ébresztést 5-re, és kelj fel, amikor megszólal.
10. Csinálj reggelit.
Ismételd 5 éven át és MOSOLYOGJ!!!

4. feladat: Öltöztetés
1. Vegyél egy élő polipot és egy hálós bevásárlócekkert.
2. Próbáld meg beletuszkolni a polipot a cekkerbe úgy, hogy egy karja se lógjon ki.
Szintidő: 5 perc

5. feladat: Autó
1. Felejtsd el a BMW-det, vegyél valami praktikus, 5 ajtós kombit.
2. Vegyél egy csokifagyit, tedd a kesztyűtartóba. Hagyd ott.

3. Fogj egy fémpénzt, és tuszkold a cd lejátszóba.

4. Bonts ki egy csomag csokis kekszet, és masszírozd bele a hátsó ülésekbe.

5. Húzz végig egy gereblyét a kocsi mindkét oldalán.


6. feladat: Séta
1. Várj.
2. Menj ki az ajtón.

3. Gyere be megint.

4. Menj ki.

5. Gyere be.

6. Ismét menj ki.

7. Sétálj ki a kertkapuig.

8. Gyere vissza a bejárati ajtóig.
9. Ismét menj le a kertkapuig.
10. Sétálj nagyon lassan 5 percig.
11. Állj meg, és tanulmányozz alaposan minden használt rágót, eldobott koszos zsepit, és halott bogarat. Mindegyikről tegyél fel legalább 6 kérdést.
12. Fordulj vissza.
13. Kezdj el sikoltozni, hogy nem bírod tovább, és ne hagyd abba, míg ki nem jönnek a szomszédok, és bámulni nem kezdenek.
14. Add fel, és menj haza. Most nagyjából felkészültél arra, hogy elvihess egy kisgyereket sétálni...


7. feladat: Beszélgetés
Bármit mondasz, ismételd el legalább ötször.

8. feladat: Bevásárlás
1. Menj el a szupermarketbe, és vigyél magaddal egy, a környezeteden található, a kisgyerekhez leginkább hasonlító élőlényt. Egy felnőtt kecske tökéletesen megfelel. Ha több gyereket szeretnél, több kecskét vigyél.
2. Intézd el a heti nagybevásárlást anélkül, hogy a kecskét egy pillanatra is szem elől tévesztenéd.

3. Fizess ki mindent, amit a kecske megevett/amiben a kecske kárt tett.
Amíg a fenti feladatsor végrehajtása gondot okoz, ne is gondolj gyerekvállalásra!

9. feladat: Az egy éves etetése
1. Kanalazd ki egy dinnye belsejét.
2. Készíts egy kicsi lyukat az oldalára.

3. Lógasd fel a plafonra, és kezd el hintáztatni.

4. Fogj egy tál szottyos kukoricapelyhet, és próbáld meg belekanalazni a kis lyukon át a lengedező dinnye belsejébe, miközben azt játszod, hogy repülőgép vagy.

5. Folytasd, amíg el nem fogy a kukoricapehely fele.

6. A maradékot borítsd az öledbe, győződj meg róla, hogy bőven jut belőle a padlóra is.

1. Tanuld meg az összes Disney karakter, Teletubby, a Szezám és a Futrinka utca összes szereplőjének a nevét.
2. Öt évig ne nézz semmi mást.

11. feladat: Rendetlenség
1. Kenj nutellát a kanapéra és lekvárt a függönyre.
2. Rejts el nyers halat a hangfal mögé, és hagyd ott egész nyárra.

3. Turkálj bele a virágágyásokba, majd az ujjaidra tapadt földet kend a falra. A koszfoltokat fedd el zsírkrétával. Na, milyen lett?

4. Ürítsd a lakásodban található összes fiók, szekrény és láda tartalmát a földre, majd:

5. Válassz ki minél több tárgyat véletlenszerűen, húzogasd őket át egy másik szoba padlójára, és hagyd ott.

12. feladat: Hosszabb utazás kisgyerekkel
1. Készíts el hangfelvételt, amelyen valaki azt ismételgeti: Mami, Mami. Fontos, hogy az ismétlések között ne teljen el több, mint négy másodperc. A hangerő időről-időre emelkedjen meg, és érje el egy szuperszonikus utasszállító zajszintjét.
2. Tedd be ezt a felvételt a kocsidba, és bárhova mész, hallgasd ezt a következő 4 évben

[+1: az igazán életszerű élményért gondoskodj egy szerkezetről, ami időközönként kicsit rugdossa az ülésedet hátulról].
Most már felkészültél arra, hogy hosszú útra indulhass egy kisgyerekkel.

13. feladat: Beszélgetések felnőttekkel
1. Kezdj el beszélgetni egy tetszőleges felnőttel.
2. Gondoskodj valakiről, aki folyamatosan rángatja a ruhád alját/ujját. Közben szóljon az előző feladathoz elkészített Mami-mami felvétel.

Most már felkészültél arra, hogy akkor is tudj egy felnőttel beszélgetni, ha közben gyerek is van a szobában.

14. feladat: Készülj a munkára
1. Keress egy napot, amikor egy nagyon fontos tárgyalásra kell menned.
2. Vedd fel a legelegánsabb szettedet.

3. Önts össze egy bögre zsíros tejszínt egy bögre citromlével.

4. Keverd el.

5. Borítsd a felét a gyönyörű selyemblúzodra.

6. Nedvesíts meg egy rongyot a massza másik felével.

7. Próbáld meg kitisztítani a blúzodat az előbb megnedvesített ronggyal.

8. Ne öltözz át (nincs rá időd!!).
9. Menj el dolgozni.


Gratulálunk, felkészültél a gyerekvállalásra, sok boldogságot kívánunk!

2012. október 20., szombat

Inspiráció

Találtam egy nagyon klassz lakberendezési katalógust.



Van benne már karácsonyi dekoráció is. 
Itt a hosszú hétvége, inspirációnak is kiváló.  

Legyen szép hétvégétek!

2012. október 17., szerda

Camille családi otthona



  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
   
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
 
Millió köszönet Camille Roskelleynek, aki lehetővé tette számunkra megtekinteni a  szép házukat! Camille csupán 7 hónapja vette birtokba ezt a házat és alakította át a saját ízlésének megfelelően.  Pedig Ő nem is egy belsőépítész, csupán remek az ízlése. Kattints ide, és nézd meg, milyen is volt ez az otthon 7 hónappal ezelőtt!   Ez egy komoly trükk! Mindennek a tetejébe a bútorokat olcsón, használtan vette, majd átfestette őket a saját ízlésére.  Camille  valójában egy szövet és paplan tervező! Otthonában alakította ki a varró - dolgozó szobáját és a közelmúltban jelent meg erről a könyve is. Egész nap tudnám nézegetni a fotókat , annyi az inspiráció ebben a házban.  Ha neked is nagyon tetszik itt és itt van még több kép és források és lásd alább a forrás listát!  


  
Forrás
Főbb belső:  Aloof Gray by Sherwin Williams
Vendégek szoba és konyha: Rainwashed by Sherwin Williams
Cabinet / kandalló / berendezés: Svájci Coffee Dunn és Edwards
Varró / szoba a földszinten fürdő: Waterscape Sherwin Williams
mester hálószoba: Silverstrand Sherwin Williams
szekcionált kanapé: Jonathan Lewis
kék szőnyeg, családi szobában: One Kings Lane
Kandalló inspiráció:  Tiek Built Homes
Konyha tábla: RC Willey
lámpák: Overstock
Hutch és zongorára: Craigslist (!)
Fehér étkező asztal: Macy
szőnyeg a nappaliban: Szőnyegek USA
Mester ágynemű: West Elm
Mester szék: Wayfair
Wood csempe, zuhany csempe: Emelet és lakberendezés
fapadlók: Jasper maple engineered hardwood from Build Direct

Forrás: 

2012. október 13., szombat

Anyunak


3 csodálatos gyermekem van, így mindig meghatódom szülinapokon, karácsonykor és olyan családi  ünnepeken amikor több generáció együtt ünnepel. Előfordul, hogy Anyummal együtt, könnybe lábad a szemünk, egy kedves versen vagy poénon és ilyenkor a  gyerekek csodálkozva néznek ránk, hogy Anyu és a Nani már megint mitől tudott így meghatódni. Ilyenkor Édesanyámmal egymásra nézünk és hangosan sírunk-nevetünk. 


Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak, 
Nem engednek tovább,
Vissza- vissza tartanak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a jót, de a rosszat el ne mind.
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza,
Amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az édesanyádnak!

(Ismeretlen szerző)



 “Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”

 (Diane Loomans)





2012. október 12., péntek


Megfontolandó szavak az öregségről.

Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.


Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.




Végül is úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. . Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.

Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén...és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.

Ők is lesznek öregek, ha elég szerencséjük lesz hozzá!

Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem. 

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt.
Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitívnak lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. .

Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha. vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.

Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!
És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és a kínaiak szerint erősíti az immunrendszert.
A szerző ismeretlen /

2012. október 11., csütörtök

Optimizmus


    Ajánlom ezt a filmet mindazok figyelmébe, akik naponta válságba esnek attól, hogy letört a körmük, hogy göcsörtös a kenyér héja, és hogy nem a megfelelő hőmérsékleten kapták a kávéjukat...

- Egy nap megkérdi apját a fia: "Apu, részt vennél velem a maratonon?"

 Az apa szívbeteg, de mégis igennel válaszol.... és így közösen elhatározták, hogy beneveznek a maratonra...
Nem sokkal később kérdi a fia az apját:

-  "Apu, mit gondolsz jelentkezhetünk az Ironman-ra?"

Az apa így felelt. "igen, de ez a legnehezebb triatlon a világon, melyet évente Hawaion rendeznek, ahol a versenyzőknek 3,86 km-t kell úszni, 180,2 km-t kerékpározni, 43,19 km-t futni a szigeten keresztül."

Apa és fia egy testté váltak, hogy részt vehessenek a versenyen.


most pedig nézd meg a filmet, megéri!


2012. október 9., kedd

Babaszoba

Az életben  egyik legizgalmasabb dolog, amikor kisbabánkat várjuk.  Nagyon várjuk a napot, hogy egészségesen megszülessen és kiderüljön kisfiú vagy kislány. Addig is szívesen ábrándozunk arról, hogy milyen legyen a babaszoba. Mivel nekem már 3 nagyobb gyermekem van, így vége ennek a korszaknak, de mégis szívesen nézegetem a mai csodálatos kínálatot. Lehet, hogy nálunk nem lehet ilyet kapni (gondolom igen borsos lenne az ára is), egy kis ügyeskedéssel, hasonlót össze tudnék állítani. Talán majd egyszer az unokámnak :) !


 Decorpad

Restoration Hardware Baba & Gyermek


 Restoration Hardware Baba & Gyermek
  
hitel: Restoration Hardware Baba & Gyermek
  
Restoration Hardware Baba & Gyermek
  
 Restoration Hardware Baba & Gyermek
  
 Restoration Hardware Baba & Gyermek
  
 Restoration Hardware Baba & Gyermek



 Restoration Hardware Baba & Gyermek
  
 Restoration Hardware Baba & Gyermek