Oldalak

2016. január 15., péntek

AZ ÉLETÜNK

Egy filozófia professzor kiállt az osztály elé.

Amikor elkezdődött az óra, minden kommentár nélkül elővett egy üres befőttes üveget és megtöltötte 4-5 cm-es KÖVEKKEL. Majd megkérdezte a diákokat, hogy megtelt e az üveg. 
 A diákok egyetértettek, hogy igen.
kovek.jpg
A professzor ekkor elővett egy doboz KAVICSOT és beleöntötte az üvegbe.
Enyhén megrázta az üveget, és a kavicsok kitöltötték a nagyobb kövek közötti réseket. Újra megkérdezte a diákokat, hogy megtelt-e az üveg. Egyetértettek, hogy igen.

kavics.jpg

A professzor ekkor elővett egy doboz HOMOKOT és beletöltötte az üvegbe. A homok természetesen kitöltötte a maradék helyet is. Megint megkérdezte a diákokat, hogy megtelt- e az üveg. A diákok egyhangúan igennel válaszoltak.

homok1.jpg

A professzor ekkor elővett két doboz sört az asztal alól és beleöntötte az üvegbe, kitöltve a homokszemek közötti réseket is. A diákok nevettek;

sorok.jpg



Most mondta a professzor, lássák be a következőt. Ez az üveg az Önök élete.
A nagyobb KÖVEK a fontos dolgok; 
a család, 
a társ, 
az egészségünk, 
a gyerekeink

- olyan dolgok, melyek, ha minden más el is veszik, még kitöltik az életünket.

A KAVICSOK a többi dolog, ami számít-, mint pl. a munkájuk, a házuk, a kocsijuk. 

A HOMOK minden más. Az apróságok.

Ha először a homokot töltik az üvegbe, folytatta, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez igaz az életre is. Ha minden energiájukat az apróságokba fektetik, soha nem marad hely az igazán fontos dolgoknak.

Figyeljünk oda a boldogságunkhoz fontos dolgokra.
Játszanak gyermekeikkel.
Figyeljenek oda az egészségükre.
Vigyék el táncolni párjukat.
Mindig lesz majd idő dolgozni, lakást takarítani, vendégeket hívni.
A köveket rendezzék először- amik a legfontosabbak. Állítsák fel a sorrendet. A többi csak homok.

Az egyik diák felemelte a kezét és megkérdezte, hogy mit reprezentál a sör. A professzor elmosolyodott. Örülök, hogy megkérdezte. Ezzel csak azt akartam volna jelezni, hogy mindegy mennyire tűnik telinek az életünk, két sörnek mindig marad hely.